Hírek

Carlos Moreno bemutatta új produkciója hőseit!

2018.02.28. 21:11, Claudia

Moreno mester már készen áll új projektje rögzítésére! Hogy kiket választott a vezető szerepekre? Hamarosan felfedem, de előtte még…

 

Az oldal rendszeres olvasói számára nem új keletű a hír, ezért csak tömören érintem. Szóval, eredeti tervek szerint Carlos Moreno idén a „Mirada de Mujer” adaptációjával jelentkezett volna, mondhatni a felvételek megkezdése előtt nem sokkal fújta le a Televisa vezetősége a feldolgozást. Moreno-nak új sztori után kellett néznie, a pletykák Született feleségek, és egy chilei novella „Te doy la vida” remake-től voltak hangosak. Nem sokra rá a producer bejelentette „Siempre Contigo” címre hallgat újdonsága, ami a „Te doy la vida” történetét dolgozza fel. A szereplőválogatás megnyitotta kapuit, Moreno ismét egy csapatba gyűjtötte kedvenc színészeit. A hetet pedig már úgy nyitotta a mester, hogy bemutatta a sajtónak a csapatott, akikkel sikert készül aratni.   

 

A férfi főszerep Diego Olivera-é, aki még tavaly azt hangoztatta idén háttérbe vonul, hogy felesége is tudjon a karrierjére koncentrálni. Szerencsére a pihenő kimaradt így nem kell nélkülöznünk a karizmatikus színészt, oldalán egy régen látott csillag örülhet, Angelica Vale. Na, jó ez nem teljesen igaz, Angelica tavaly a Telemundo színeiben próbált szerencsét, ötletéből és főszereplésével a „La Fan” produkcióban, előtte 2007-ben láthattuk hősnőként a Televisa színeiben  „La fea más bella-ban”. A tavalyi kudarc után idén minden lehetősége adott Vale-nek, hogy nagyot alakítson.

 

Vale és Moreno

 

A szereposztás fantasztikus lett! Ana Layevska, Alejandra Barros, Diego de Erice, Andrea Escalon, Miranda Kay, Nuria Bages, Emmanuel Palomares, Florencia de Saracho, Socorro Bonilla, Fabian Robles, hogy csak néhányukat említsem. A toll Martha Carrillo és Cristina García kezében, akik eddigi pályájuk alatt többször dolgoztak Moreno-val.

A Televisa is feldolgozná a „La mujer de Judas” történetét!

2017.11.24. 21:05, Claudia

A venezuelai RCTV 2002-ben mutatta be Altagarcia történetét, a nőét, akit egy pap meggyilkolásáért ítéltek 20 év börtönre. 2012-ben a mexikói TV Azteca elkészítette a saját szájíze szerint a siker novella feldolgozását, ami egyáltalán nem sikerült jóra. Jövőre ismét kaphatunk egy adaptációt, ezúttal a Televisa égisze alatt éledne újjá a rejtélyes menyasszonyi ruhás gyilkos története.

A fáma Carlos Moreno nevét említi a produceri székbe, Moreno kapcsán egyre biztosabb nem valósul meg terve, hogy 2018-ban elkészítse a „Mirada de Mujer” feldolgozását, helyette a „La mujer de Judas” sztoriját kapná meg.

„Renacer”: Gondok a sorozat körül!

2017.11.20. 15:40, Claudia

Maxine Woodside ismét fecsegett, méghozzá egyáltalán nem kellemes hírekkel szolgált, értesülései szerint a Televisa lefújta Carlos Moreno „Mirada de Mujer” remake-t.

Carlos Moreno

Moreno 2018-at rögtön azzal szándékozik indítani, hogy elcsattanjon a „Renacer” csapója. Az írószékben Martha Carrillo és Cristina García, akikkel nem először fog együtt dolgozni a producer, főszerepben pedig az igazi kaméleon, Leticia Calderon. Az oldalon heti rendszerességgel szóba kerül a novella, hogy áll a szereplőválogatás stb… Utolsó infó Moreno feldolgozásáról, hogy Pablo Lyle is részese lesz a produkciónak, most viszont lehet, hogy mégsem lesz semmi az egészből. Eddig hivatalos megerősítés még nem érkezett, várnunk kell, hogy mi lesz a készülő sorozat sorsa. Végleges törlés, esetleg egy halasztás, amire idén már volt példa, vagy marad minden az eredeti terv szerint.

 

Renacer: Leticia Calderon-é a főszerep!

2017.10.01. 23:06, Claudia

A zseniális Carlos Moreno, lázasan ügyködik készülő újdonságán (Renacer), ami a „Mirada de Mujer” feldolgozása lesz. A TV Azteca novelláját korábban a Telemundo is feldolgozta Victoria címen, most a Televisa-n a sor, hogy emlékezetes remake-t szolgáljon. Én úgy gondolom erre minden lehetőség adott, hisz Carlos Moreno az egyik legjobb producer a társaságnál. A történet maradásra bírja a nézőket, adott egy boldog család, látszólag minden tökéletes, csakhogy a ház feje fiatal szeretőt tart kinek kedvéért elhagyja nejét és három fiatal felnőtt csemetéjét. Lesznek izgalmak bőven, de a jó cselekmény mellett fontos kik lesznek azok a színészek, akik részesei lesznek Moreno történetének. A producer szereposztásától nekem mindig fülig ér a szám, régi kedvencek és fiatal reménységek együttes erővel varázsolnak el.

Maxime Woodside újságíró ismét nem bírt magával, hivatalos megerősítés előtt kiszivárogtatta ki lesz Moreno novellájában az elhagyott feleség. A mester egyik kedvenc színésznőjének, Leticia Calderon-nak adta a lehetőséget, akivel az elmúlt években nem egyszer dolgoztak együtt. Az Esmeralda hősnőjeként ismerté vált csillag, ismét új arcát villantja meg a képernyőkön, ha Woodside valóbban annyira jól értesült. Az újságírónő további játékosok kilétét is felfedte, értesülései szerint Michelle Renaud, Eddy Vilard, Alejandra Barros és Rafael Sánchez Navarro is részesei a szereposztásnak. Azért ez nem hangzik rosszul, ugye? 

„Renacer”: Lucero főszerepre esélyes!

2017.07.17. 17:43, Claudia

A múlthéten értesülhettetek róla, hogy Carlos Moreno a „Mirada de Mujer” sztoriját fogja újra álmodni. Jelenleg „Renacer” címen emlegetik a Televisa újdonságát, és ahogy ilyenkor lenni szokott megkezdődőt a főszereplők személyének latolgatása.

Az elhagyott feleség személyére Leticia Calderon, Alejandra Barros és Lucero neve is szóba került,akit a közönség imádna a szerepben látni. Az új fiatal kérő figurájára Ferdinando Valencia és Brandon Peniche is nagy eséllyel pályázik. 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Kedves Barátaim!

2009.10.23-án a hotdog.hu ifjúsági portálon indult útjára a Telenovellák Világa Magazin, ami a Latin sorozatok univerzumába repítette az érdeklődőket. Sajnos a hotdog 2017.05.14-én bezárt, ezért a Telenovellák Világa Magazinnak költöznie kellett. A régi helyre feltöltött tartalmak, közzel 2000 cikk elfog tűnni, amit menteni lehetett, az új helyen is meglesz található! Az új hely pedig a G-Portál! Ezentúl a G-Portál lesz a kedvenc telenovellás magazinotok otthona. Igyekeztem megőrizni a régi hangulatot, ami Viki segítségével létre jött. Köszönöm Viki! És nektek is köszönöm az elmúlt éveket, remélem a jövőben is követni fogjátok az oldalt. Régen Lorenita név alatt hoztam a cikkeket, ezentúl a keresztnevemet fogom használni : Claudia! Szeretettel várom a régi és új tagokat, merüljünk el együtt a telenovellák világában!

Tudjátok Facebookon is megtaláltok,

 

 
 

ha pedig nem tudtok betelni a telenovella hírekkel, ott van még a Telenovelas.hu Marisela szerkesztésében + fórum és a Televisa Hírblog MarcoPolo irányításában.

 

 

 

Forrás, ezekről az oldalakról állítom össze a blog tartalmát:
EstiloDf
People en Espanol
NovelaLounge
TVy Espectáculos 
NotiChismesTv
Moisés Gonzalez Twitter
InfoNovelas
Crítica Novela TV
TvboricualUSA
Las Estrellas Novelas
Más Telenovelas

TVyNovelas
TVyMas
TelemundoTelevisa,Univision hivatalos oldala, valamint a telenovellák csillagainak, producereinek közösségi oldalai...

     

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!